2018. január 11., csütörtök

Piaci bevezetés a fogászati piacon

A fogászat is csak egy terület, pont olyan, mint bármely másik


Persze, ez egyrészt természetesen igaz, és pont ezért megvannak a maga egyedi sajátosságai is. Emellett, aki még nem dolgozott orvosokkal, az biztosan nehezen fog boldogulni, legalábbis kezdetben biztosan.

Egy másik pálya


Másfajta emberek, más gondolkodásmóddal, és más szokásokkal. Ez természetesen nem kizárólag az orvosokra igaz, hiszen a mérnökök, jogászok, vagy akár a vendéglátósok is zárt közösséget, saját szakzsargont használnak, és megvan a szokásrendszerük, így tapasztalatok, és kapcsolatok nélkül bármilyen terméket bevezetni a piacra, de még csak értékesíteni is, nos, nem egyszerű...

Az orvosok ellenben még ehhez képest is mások! Középiskolából az orvosira bejutni csak a legokosabb és/vagy legszorgalmasabbak tudnak, akik ráadásul már nagyon korán tudják, hogy mik akarnak lenni, ha nagyok lesznek. Ehhez folyamatosan kell hozni az eredményeket. A jó jegyeket a legjobb gimnáziumokban kell hozni és tartani, ahova pedig szintén csak nagyon jó eredménnyel lehet. Vagyis nem kell szépíteni, a legjobb diákok jutnak be az orvosira, akik azonnal egy a világtól elzárt rendszerbe, egy saját kasztba kerülnek. Ez a kaszt pedig mindent megtesz, hogy az alulról, "jogosan" érkezőket minél jobban integrálja, a külsősöket pedig minél jobban kiszorítsa. Ezért a saját nyelvezet, szakzsargon, szokások és minden, ami ehhez jár. Amikor értékesíteni próbálsz, mindezt vedd figyelembe. Plusz az ehhez tartozó egót, a szakmán kívüliek felé irányuló gyanakvást, az üzleti élet felé irányuló bizalmatlanságot, a kvázi-feudális rendszert, amiben mozognak és a sajátos viszonyulást a szakmai szabályokon kívüli szabályokkal szemben. Ezt így végigolvasva, azt hiszem, kijelenthetjük, hogy nem árt a piaci (és személyes) ismeret mielőtt...

Ugyanakkor akad ám szabályozás is. A páciens ugyanis helyzetéből adódóan (még ha egészséges is) a leginkább kiszolgáltatott emberfajta, és erre jön az az elképesztően nagy információs asszimmetria, amit az orvostársadalom - legyünk őszinték - érdekelt is fenntartani. Ki nem járt még úgy, hogy egy orvos - akár éppen a saját lakásában - a szőnyeg szélére állította pusztán azért, mert igyekezett maradéktalanul betartani azt az ellentétes utasítást, amit nem olyan régen egy másik orvostól kapott. Mit várhatunk el tehát egy orvostól? Mit mondhatunk mi nekik? Milyen marketing eszközöket használhatunk? Melyeknek van értelme? Hogy könnyíthetjük meg a munkájukat? Ha adminisztrációs terheket akarunk rájuk róni ugyanis, jobb, ha megspóroljuk ezt az utat.

Persze, vannak módszerek, amik működnek. Figyelhetők meg bizonyos törvényszerűségek. Ezekről lehet hallani orvoslátogatóktól például, a kapcsolatépítés itt is működik, természetesen, csak egy kicsit bonyolultabb, mint máshol. Figyelembe kell venni a fogorvosszakmán belüli szakosodást, és az orvosszakmán belüli megítélést. Az egyetemi oktatói statuszt - ha van -, és az egyetemi, tudományos véleményvezérek, a szakma csúcsán álló szájsebészek (maxillofaciális versus dentoalveoláris) hozzáállását a témánkhoz. Alapos tájékoztatónknak erre kiterjedően kell rendelkezésre állnia, és végül... nem árt, ha figyelünk, hogy milyen szavakat használunk.

Mindezen felül, a többi csak marketing: rendezvények, cikkek és a többi...

>> Egészségügyi marketing és üzleti stratégia 2 <<
#fogaszatistrategia

_______________________________________________________________________


Korábbi bejegyzéseink közül ajánljuk figyelmedbe:

  • Hogy a kisvállalkozások számára készítendő stratégia miben kell(ene), hogy eltérjen a nagyobbaktól, itt fejtegetem.
  • A nemzetközi piaci bevezetés sajátosságairól pedig itt olvashatsz
  • A marketing stratégiáról általában pedig itt.