2014. december 14., vasárnap

A szolgáltatás színvonala - Opera, jeles

Szolgáltatás: színvonal vagy hiány?


Én általában nagy panaszkodó vagyok. Amerre járok-kelek Magyarországon. Általában azt tapasztalom, hogy nálunk nem úgy működnek a dolgok. Nem gördülékenyen. Ami általában jó, nálunk annál is egy pici üröm vegyül az örömbe. Ez igaz szerte Budapesten.

Magyarországon nem tudunk szolgáltatni


A tapasztalatom valóban ez, bármennyire lesújtó is. Nem tudjuk, hogy mi az, szolgáltatni. Így most egy picit cizellálnám fenti kijelentésemet: nagy panaszkodónak tartanak. Mert igyekszem megkövetelni, amit a szolgáltatás tartalmazna.

Ha egy szolgáltatás elérhető, az a felhasználó/vásárló/ügyfél szempontjából nem jelenti ugyanazt, mintha valóban kapna szolgáltatást. Ahhoz hozzá kellene tenni azt a kis pluszt, amitől ő vásárlónak érzi magát. Ezt konkrétan úgy értem, hogy ha kinyitják egy ruhaüzlet ajtaját, "hogy be lehet jönni", az nem ugyanaz, mintha a tulajdonos az ajtóban fogad, jobb helyeken kávéval kínál, alacsonyabb árfekvés esetén pedig üdvözöl és megkérdezi, hogy miben segíthet. És az igazi csavar, hogy nem csak úgy, köszönés helyett teszi, hanem valóban segíteni akar, mivel tudja, hogy ez a közös érdekünk, amikor segíthet a vásárlónak, akkor csilingel a kassza is.

Nos, azt nem kell hosszasan ecsetelnem, hogy ez nálunk hol nem működik: a teljes közszolgáltatás(!), ügyfélszolgálatok(!), kiskereskedelem (kivéve kisebb, igazi családi üzleteket), információs pultok, plázák, vagyis gyakorlatilag sehol. Ami igazán érdekes, hogy a vendéglátásban, idegenforgalomban sem. És bár éppen eléggé feldolgozhatatlan, hogy a szolgáltatóipar nem tud nem akar szolgáltatni, azért mégis csak az írja le a helyzet beágyazódottságát, hogy a turizmusban és vendéglátásban sem tudunk szolgáltatni. Hiszen míg az állami szektor és a közművek esetében gyakorlatilag eszi-nem-eszi-nem-kap-mást, addig a turistának nem muszáj jönnie. A szolgáltató pedig csak akkor tud szolgáltatni (értsd: a gyereknek enni adni), amíg a turista ide jön. Pont ezért szoktam én mindig elsősorban ezt a tényt kiemelni.

A legfrekventáltabb helyeken vannak a legrosszabb vendéglátó-ipari egységek, itt kapható a legrosszabb kávé, a legszárazabb perec (mi más?) és en bloc, minden rossz minőségű és drága. Nyilván, mert mindenképpen fogy. És én ugyanide sorolom az olyan idegenforgalmi attrakciókat, mint a Hősök tere, ahova kivezényeljük a buszból a külföldit, aztán "csak tessék nézelődni!". Jó esetben kapnak némi magyarázatot, hogy mi is ez az egész. De hogy valami olyan kiegészítő szolgáltatást nyújtsunk, ami valóban lekötné őket, azt nyilván nem kell, hiszen egy kávét/ásványvizet/perecet sem kaphat. Állhat a tűző napon, vagy a fagyban. Attól függ, mikor jött. Ő baja. Maximum majd nem jön vissza.

Van remény


És ezért írok most. Mert bár valóban könnyebb azt megszámolni, amikor valahol működik a
szolgáltatás, de azt tartsuk is számon. Tisztelt publikum, ilyen most az Opera. Igen, az Állami Operaház - ha ez még a neve.

Sokadszor figyelek fel a nyüzsgésre az Opera előtt részen az Andrássyn sétálva. De csak most vettem észre, hogy mi fog meg és mi fogja meg az embereket is. Az Opera előtti utcarész nem kizárólag egy kisebb közösségi térré változott az által, hogy a karácsonyt kihasználva beengedtek(?) egy kis vásári jelleget, de tették mindezt tudatosan és ízlésesen, vagyis csak a vállalható és színvonalas termékek és mindenből csak egy. Az arra járók ehetnek ott kürtős kalácsot, sült gesztenyét, ihatnak forralt bort, sőt egy-két asztal és szék is van... Így, az időszakra és régióra jellemző termékek és a kiállított karácsonyfa miatt nincs meg a szokásos érzés, hogy "hogy kerül a csizma az asztalra?".

További képekért kattints!

De ez még nem minden! Az Opera egy kicsit "kivitte szolgáltatását" az utcára. Ez nem csak a négy kiállított és igen jól sikerült installáció miatt jelenthető ki, hanem az épület sarkában felállított kis színpad miatt is, ahol esténként kisebb előadásokat lehet nézni/hallgatni.

Ez így együtt, pedig valóban csábító érzést kelt az opera műfaját kevésbé kedvelő közönségben is. Például bennem. Ez pedig már piaci bevezetés a javából.

Gratulálok, Opera! Ez egy ötös. Csak így tovább!


Ha tetszett a bejegyzés, kövess, és segítsd munkánkat, nyomj egy like-ot és/vagy oszd meg! Köszönjük!

Korábbi bejegyzéseink közül ajánljuk figyelmedbe:
  • Hogy a kisvállalkozások számára készítendő stratégia miben kell(ene), hogy eltérjen a nagyobbaktól, itt fejtegetem.
  • A nemzetközi piaci bevezetés sajátosságairól pedig itt olvashatsz
  • A marketing stratégiáról általában pedig itt.

2014. december 2., kedd

A piaci bevezetés nehézségei

A piaci bevezetés nehézségei


Ez egy villámposzt lesz, gondoltam szólok előre. Régóta fogalmazódik bennem ez a téma is - mint mindegyik, úgy látszik...

Az nem hagy nyugodni, hogy a bevezetés után, főleg eleinte miért van az az enyhe rossz érzés, csalódottság még akkor is, ha jönnek a várakozások. Persze, nyilván gondoltam arra is, hogy én csinálok valamit rosszul és ezért elégedetlen az ügyfél!

Csakhogy én abban a szerencsés (szerencsétlen?) helyzetben vagyok, hogy több termék és brand bevezetését végzem egy időben, köztük több sajátot is, és általában én magam is érzem, hogy "Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

Kerestem az orvosságot, még világosabb célok meghatározása, mérföldkövek, visszacsatolások, stb... Hiába. Bár javult és enyhült, ott volt. Úgyhogy abbahagytam az önmarcangolást és a problémára próbáltam fókuszálni. Mi a baj, amit az ügyfél és én is érzek?!

Nincs diadalmenet


Nos, tapasztalataim szerint ennek oka a az egyes számú nem várt probléma, nevezetesen, hogy minden kedves ügyfél (mi magunk is) diadalmenetet vár. Ez pedig általában elmarad. A partnerek és vevők nem csak lapogatják a vállunkat, hogy milyen jó is végre, kimerészkedtünk a piacra, hiszen ők már csak erre vártak. Sőt, a tapasztalt nehézségeinkre is magasról tojnak. Egyes szemtelenebb egyedek olykor még akadékoskodnak is velünk.

Mindezek mellett a piaci bevezetés kompromisszumok sora és az ügyfelek, partnerek változó igényeinek való megfelelési rettenet kényszer. Ez így nem is annyira szexi, ugye?!

De mi a baj azokkal a fránya ügyfelekkel, akik a mi célcsoportunkat alkotják? Van egyáltalán baj
velük? Vajon valóban gyanakvóak? Vagy csak nekünk viselték meg idegeinket a bevezetés nehézségei?

A válasz: mindkettő. Nyilván, ahogy telik-múlik az idő, egyre nehezebb lesz végig topformában lenni és egyre rosszabbul esik a kritika és gyanakvás. A gyanakvás. Merthogy az bizony van.

A harmadlagos piac


Magyarország ugyanis egy harmadlagos piac. Ez annyit tesz, hogy sem nem elsődleges, sem nem másodlagos, hanem sokadlagos. Lévén, hogy kicsi és még vásárlóereje sincs, nem éri meg érdemben foglalkozni vele a nagy cégeknek. Így lehetséges, hogy például a divat terén többéves modellekkel találkozhatunk a boltokban, amelyeket sokszor drágábban adnak, mint az idei modelleket Párizsban, Milánóban. Ez egy ideje pedig már ismert. Emiatt hajlamosak vagyunk mindent többször is ellenőrizni, addig pedig gyanakvással kezelni.

Szóval, a piaci bevezetés semmiképpen sem diadalmenet, ráadásul a magyar közönség gyanakvó... Türelem!