2016. szeptember 24., szombat

Az oktatás, a jövő üzlete?

Tanulni érdemes


"Nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz!" Kinek ne lenne ismerős ez a mondás, egy bizonyos kor felett, persze. De a tanulás akkoriban még mást jelentett. Vagyis inkább csak egyféle dolgot jelentett: lexikális tudást memorizálni. Ez, jellemzően nagy mennyiségű adat fejekbe plántálását jelentette ún. órai munka és magolás kombinációjával. Ez a monoton, megterhelő és unalmas módszer már akkor elavultnak tűnt, amikor divat volt. Nem volt viszont alternatívája. Szenvedtünk is rendesen - már akinek a monotonitás tűrése nem jó. Vagyis én, példának okáért. Persze, amikor mi (az én korosztályom) szocializálódtunk, nem feltétlenül volt ez így.

Megtanulni tanulni és a Lifelong learning


Az élethosszig tartó tanulás egy időben nagy buzzword volt, és talán ez volt az első kormányzati szintig elérő szlogen, ami a tanulási és tanítási módszertanban való változtatást kívánatosnak mondta ki. Az ún. "Bologna-i folyamat" és a kompetencia alapú képzés hamvába holt próbálkozásait nem említjük érdemi próbálkozásként... Persze akkor is hallottunk már arról, hogy létezik játszva tanulás, meg hasonlók, csak nekünk nem lehetett belőle részünk. Az pedig még nyilván hol volt, hogy ez akár hobby is lehet.

A tanulásra márpedig rá lehet szokni! Bevallom, velem meg is történt... Így, miután viszonylag későn kezdtem el a főiskolát, azóta fél lábbal folyamatosan a padban vagyok. Először a ZSKF-en szereztem két diplomát, majd a CEU Business Schoolon, és közben egy közbeszerzői referensi és végzettséget is szereztem és egy webfejlesztői tanfolyamot is elvégeztem. Hogy minderre mi szükségem van? Nos, ez nem biztos, hogy így működik. Amint lehetőségünk van a tényleges fiziológiai és a közvetlen életben maradásunkhoz elengedhetetlen szükségleteinken felül fogyasztani (tanulni), újabb szükségletek és célok nyílnak meg előttünk. Ilyen például az egészségügyben a "szuperegészség" fogalma, vagyis a tünetmentességen felüli állapot, amely akár szélsőséges környezetben való mozgást vagy extrém sportolást is lehetővé tesz. Ez a fajta igényszint emelkedés az oktatásban a mindenre való felkészülést jelenti.

Mindeközben folyamatosan tanulok nyelveket, és egyéb képességeket igyekszem elsajátítani - online. A tanulás egyfajta hobby (vagy addikció) is lehet, de amióta az oktatás, mint tevékenység, és mint üzlet is érdekel, a motiváció többszörös.

Online tanulási platformok és gamifikáció


Azóta persze sokkal könnyebb lett tanulni, amióta könnyebb lett tanulni... Az információhoz való hozzáférés először is összehasonlíthatatlanul könnyebbé vált, de a gamifikáció és egyéb újítások tényleg elhozták a játszva tanulás élményét. A tanulás élmény is lehet és könnyen napi rutinná, szokássá válhat, hiszen ez így nagyon közel áll ahhoz, ahogy mi emberek működni szeretünk.

Az olyan applikációk, mint a Duolingo, vagy a SoloLearn kétségkívül új távlatokat nyitnak az oktatásban, de új távlatokat nyithatnak ennél szélesebb körben, sőt középtávon széleskörű társadalmi változásokat is eredményezhetnek a nyelvismeret vagy a programozás ismeretének elterjesztése révén.

A gamifikáció, mint trend és új oktatási irány nem csak az emberi jellemhez hozza közelebb a tanulást, de az életmódunkhoz is, hiszen a gamifikált, otthonról megtanulható készségek kivehetik a képzést az iskola kötöttségéből, és ezáltal nem maga az oktatás zajlik majd neves intézményekben, csak a vizsga (vagy valami hasonló, mint minősítés), hiszen valóban az a lényeg, hogy mit tudsz, nem hogy hol tanultad azt...

...és oktatással foglalkozni is érdemes


Ez gyakorlatilag a vizsgarendszerek piaci bevezetésének szükségét jelenti, vagy még más szóval egy lehetőség arra, hogy most építsünk ki valamit, még időben.

Az oktatással kapcsolatban egyre többet lehetett hallani az egészségügy analógiáját - eltekintve az általam fentebb használttól -, mivel az egészségügyben már korábban végbement az a folyamat, amikor a túlnyomóan állami, monstre monopolhelyzetben lévő szervezet kezéből konkrét folyamatok kerülnek át egy tisztán privát és üzleti alapon szervezett rendszerbe.

A predikcióm, hogy lesz még szó itt oktatási piaci bevezetési projektekről, talán nem is olyan nagyon sokára.

>> Oktatási stratégia 1 <<
#oktatasstrategia

___________________________________________________________

Korábbi bejegyzéseink közül ajánljuk figyelmedbe:

  • Hogy a kisvállalkozások számára készítendő stratégia miben kell(ene), hogy eltérjen a nagyobbaktól, itt fejtegetem.
  • A nemzetközi piaci bevezetés sajátosságairól pedig itt olvashatsz
  • A marketing stratégiáról általában pedig itt.