Vállalkozónak lenni
A vállalkozó, mint foglalkozás, status és mint fogalom nagyon divatos volt a 90-es években. Aztán fokozatosan kikopott. Akkor ugyanis mindenki vállalkozó volt. Ez volt a menő. Aztán nem-menő lett.
A vállalkozó szó elhasználódása mögött a magyarok túlzott hajlandóságát látom, hogy felüljenek az
aktuális trendre. Bármilyen trendre. Legyen az biogiliszta, MLM, piramisjáték vagy telefonos távgyógyítás, mi nagyon könnyen válunk hirtelen bármi fura dolog globális központjává. Eleinte ilyenek voltak a vállalkozók is. Valószínűleg nálunk volt a legtöbb vállalkozó. Hogy abszolút-értékben is, vagy csak népességre, esetleg négyzetkilométerre vetítve, az jó kérdés.
A vállalkozó volt a kor hőse. A rendszerváltás után ők voltak, akik éltek a szabadsággal és céget alapítottak, nem pedig egy állami (vagy elprivatizált ex-állami) vállalat alkalmazásában éltek és reméltek. Hogy mit is csináltak, azt akkor (és így utólag is) jótékony homály fedte. Egy pozitív rejtélyesség. Ezt a jótékony homályt megirigyelték a kor másik tipikus megfoghatatlan alakjai,a kopaszok a bűnözők. A bogarakkal ellentétben ők a homályra jöttek mentek. Innentől pedig vállalkozók előfordulási helye leginkább a fitnesztermek és vonzáskörzetük lett. Azok a vállalkozók pedig, akiknek volt egy üzleti ötletük és próbáltak belőle egy céget, vállalkozást felépíteni, kezdték magukra nézve kellemetlennek érezni a szóhoz kapcsolódó mögöttes sejtést.
Pedig tény, hogy a vállalkozó az, aki makró szinten a hátán viszi a gazdaságot, mikró szinten pedig elég rugalmas (lenne) ahhoz, hogy kreativitását ki tudja használni. A gyakorlatban persze ez egyáltalán nem így van, hiszen szinte felesleges, álomszerű elvárás K+F részleget (sőt, ráfordítást is!) feltételezni egy KKV-nál, sajnos nem csak magyar szinten van ez így, amin az EU Kohéziós Alapjának versenytorzító támogatásai csak rontanak.
Szóval, a vállalkozók helyzete mostanában sem könnyű, de megítélésük mindenképpen különbözik.
Richard Branson például egyetlen pozíciót jelöl meg magának: vállalkozó. Jó, ezt a pozíciót a Virgin-nél tölti be.
Érdekes, hogy angolul jobban is hangzik: "Entrepreneur".
Szeretjük a dolgokat kontrollálni és nem kontrollálva lenni. Szeretünk komplex módon gondolkodni, az egészproblémát kihívást látni, és nem csak részfeladatokra kárhoztatva lenni. Szeretjük a saját időnket magunknak beosztani. Szóval vállalkozónak lenni, mondjanak bármit, menő. Elvégre mi csináljuk azt, ami Kiyosaki mester pénznyomtatásnak nevez: a semmiből csinálunk egy működő vállalkozást, ami pénzt termel. A második fázis hogy részvényeket - tetszőleges számban - bocsátunk ki és azt értékesítjük, vagyis pénzre cseréljük. Ezt Magyarországról persze csak kevesen tudják véghez vinni... Ez persze, e más téma.
De azért nem ennyire egyszerű és csodálatos életstílus ez. Nincsenek juttatások, céges autó és a munkaidő hiánya egyáltalán nem jelent rövidebb munkanapot, sőt... A felelősség ugyanakkor folyamatos és a bukás valószínűsége is nagyobb, mint egy vezetőnél. Amit pedig kockáztatunk, a saját pénzünk.
Hogy miért választjuk mégis ezt az életet egy vezetői, akár igazgatói székkel szemben, a kellő végzettség birtokában is?
Nos, nem választjuk! Ez jön, ez van. Ugyanis nem csak hogy nem szeretjük a fent felsorolt dolgokat, de jellemünkből adódóan nem is bírjuk elviselni azokat. Jól jönne néha egy kevesebb felelősséggel járó hónap. Jó lenne, ha néha valaki más pénzét használhatnám. Ha a kocsi nem nekem kopna, ha ki tudnám kapcsolni a gondolataimat, amint kilépek az irodából, stb... Egy manager sokak szerint legalábbis megteheti ezt. Sőt, általában meg is teszi. Ez az alapja az Agent-Principal Problem-nek.
A tettvágy sokszor olyan nagy, hogy az éjszaka közepén is szeretünk dolgozni - és nem is szeretjük, ha ilyenkor leállítanak - ugyanakkor néha egész nap nem jön az ihlet, vagy más szóval csak feküdnénk. Napról-napra próbáljuk frissíteni ismereteinket, új nézőpontokat megismerni, tudásunkat elmélyíteni és/vagy új tudást elsajátítani. Ez sem mindig egyeztethető össze egy tipikus munkahellyel, ahol bizony nem mindig előny, ha túl sok dologban vagyunk jártasak.
Nos, ki ismeri fel a szimptómákat? Diagnózis?
A vállalkozó, mint foglalkozás, status és mint fogalom nagyon divatos volt a 90-es években. Aztán fokozatosan kikopott. Akkor ugyanis mindenki vállalkozó volt. Ez volt a menő. Aztán nem-menő lett.
A vállalkozó szó elhasználódása mögött a magyarok túlzott hajlandóságát látom, hogy felüljenek az aktuális trendre. Bármilyen trendre. Legyen az biogiliszta, MLM, piramisjáték vagy telefonos távgyógyítás, mi nagyon könnyen válunk hirtelen bármi fura dolog globális központjává. Eleinte ilyenek voltak a vállalkozók is. Valószínűleg nálunk volt a legtöbb vállalkozó. Hogy abszolút-értékben is, vagy csak népességre, esetleg négyzetkilométerre vetítve, az jó kérdés.
A vállalkozó volt a kor hőse. A rendszerváltás után ők voltak, akik éltek a szabadsággal és céget alapítottak, nem pedig egy állami (vagy elprivatizált ex-állami) vállalat alkalmazásában éltek és reméltek. Hogy mit is csináltak, azt akkor (és így utólag is) jótékony homály fedte. Egy pozitív rejtélyesség. Ezt a jótékony homályt megirigyelték a kor másik tipikus megfoghatatlan alakjai,
Pedig tény, hogy a vállalkozó az, aki makró szinten a hátán viszi a gazdaságot, mikró szinten pedig elég rugalmas (lenne) ahhoz, hogy kreativitását ki tudja használni. A gyakorlatban persze ez egyáltalán nem így van, hiszen szinte felesleges, álomszerű elvárás K+F részleget (sőt, ráfordítást is!) feltételezni egy KKV-nál, sajnos nem csak magyar szinten van ez így, amin az EU Kohéziós Alapjának versenytorzító támogatásai csak rontanak.
Szóval, a vállalkozók helyzete mostanában sem könnyű, de megítélésük mindenképpen különbözik.
Richard Branson például egyetlen pozíciót jelöl meg magának: vállalkozó. Jó, ezt a pozíciót a Virgin-nél tölti be.
Érdekes, hogy angolul jobban is hangzik: "Entrepreneur".
Szeretjük a dolgokat kontrollálni és nem kontrollálva lenni. Szeretünk komplex módon gondolkodni, az egész
De azért nem ennyire egyszerű és csodálatos életstílus ez. Nincsenek juttatások, céges autó és a munkaidő hiánya egyáltalán nem jelent rövidebb munkanapot, sőt... A felelősség ugyanakkor folyamatos és a bukás valószínűsége is nagyobb, mint egy vezetőnél. Amit pedig kockáztatunk, a saját pénzünk.
Hogy miért választjuk mégis ezt az életet egy vezetői, akár igazgatói székkel szemben, a kellő végzettség birtokában is?
A tettvágy sokszor olyan nagy, hogy az éjszaka közepén is szeretünk dolgozni - és nem is szeretjük, ha ilyenkor leállítanak - ugyanakkor néha egész nap nem jön az ihlet, vagy más szóval csak feküdnénk. Napról-napra próbáljuk frissíteni ismereteinket, új nézőpontokat megismerni, tudásunkat elmélyíteni és/vagy új tudást elsajátítani. Ez sem mindig egyeztethető össze egy tipikus munkahellyel, ahol bizony nem mindig előny, ha túl sok dologban vagyunk jártasak.
Nos, ki ismeri fel a szimptómákat? Diagnózis?
